Köszöntjük a Cisco Hálózati Akadémia magyarországi közösségi portálján!

A Cisco Hálózati Akadémia az informatikai hálózati technológiák eLearning rendszerű oktatási hálózata, melynek tagjai szakképzési és felsőoktatási intézmények, valamint non-profit szervezetek. A program 1999-es magyarországi indulása óta évről-évre egyre több hallgató ismerkedhetett meg a Cisco által kifejlesztett magas színvonalú digitális tananyagokkal. Ma Magyarországon közel száz intézményben (hálózati akadémián) több ezer hallgató vesz részt a képzéseken.

 

Ez a portál az akadémiák jelenlegi és jövőbeni hallgatóinak, oktatóinak és partnereinek szól. Átfogó képet és mindenre kiterjedő információt kíván nyújtani azoknak az fiataloknak és idősebbeknek, akik ismereteiket valamelyik akadémiai képzésen szeretnék bővíteni, és azoknak az intézményeknek is, akik akadémiaként vagy partner intézményként szeretnének részt venni a programban. Kellemes böngészést kívánunk!


 

Felhőkre tervezett kapcsolási sebesség a Ciscótól.

A Cisco bejelentette új 100 illetve 40 Gigabit Ethernet (GE) kapcsolómoduljait. Ezek minden korábbinál gyorsabb adatátviteli sebességet tesznek lehetővé a vállalati, adatközponti és szolgáltatói hálózatokon és megoldást jelentenek a számítási felhők, a videokommunikáció, a mobilitás és a 10 GE támasztotta sávszélesség-kihívásokra. A fejlesztések hátterében az adatforgalmi trendek állnak: a Cisco Cloud Index szerint 2014-re az adatközpontok terhelésének több mint 50 százaléka számításifelhő-alapú lesz, 2015-re pedig a globális számításifelhő-forgalom a jelenleginek több mint 12-szeresére, évi 1,6 zettabájtra bővül.

 

Négyantennás vállalati hozzáférési pont a Ciscótól

Négy antenna, moduláris felépítés jellemzi a Cisco legújabb vállalati szintű WiFi hozzáférési pontját. Az eredmény gyorsabb, kevésbé degradálódó átviteli sebesség, és nagyobb érzékenység a konzumer eszközök felé.

 

Bemutatta legújabb WiFi hozzáférési pontját a Cisco a 2012-es Cisco Live rendezvényen Londonban. Az Aironet 3600 újdonsága a négy antennás kiszerelés és a moduláris felépítés, amely nagyobb hatósugarat és gyorsabb adatátvitelt, másrészt a bővíthetőséget teszi elérhetővé. A termék a gyártó vezérlőalapú hozzáférési pontjainak családját bővíti. Az eszköz két változatban készül, a nagyobb terek lefedéséhez külső antennákkal szerelhető fel, irodai környezetbe pedig a belső antennákkal szerelt változatot javasolják.

 

IT biztonsági trendek a Ciscótól: kevesebb spam, gyakoribbak célzott támadások, az online kockázatokat figyelmen kívül hagyó új munkavállalók

Magyarországon éves szinten 2010 és 2011 között 91%-kal csökkent a spam üzenetek mennyisége

 

A Cisco immár 5. alkalommal tette közzé a Cisco Éves IT Biztonsági Jelentést, amely ismerteti az év legfontosabb biztonsági trendjeit és egyben javaslatokat tesz az üzleti környezet biztonságosabbá tételéhez. A kutatás szerint 2011-ben tovább folytatódott a spamek számának csökkenése – ez a trend elsősorban annak köszönhető, hogy ez elmúlt két év során több kulcsfontosságú botnetet sikerült leállítani. Csökkent a széles körű, általános támadások száma, ugyanakkor gyakoribbak a koncentrált, célzott támadások.
A Cisco éves biztonsági jelentése történetében most először azt is részletesen megvizsgálja, hogy az internet generáció belépése a munkaerőpiacra milyen IT biztonsági kérdéseket vet fel.

Indul a EuroSkills 2012 hazai válogatója

 

Az EuroSkills (www.euroskills.org) Európa legnagyobb szakmai versenye. A kétévenként megrendezett megmérettetésen kontinensünk legjobb fiatal szakemberei vetélkednek negyvennél is több szakmai területen. A soron következő EuroSkills 2012 a belgiumi Spa-Francorchamps-ban lesz, október 4-6. között, több mint 30 ország közel 500 versenyzőjével (www.euroskills2012.info). 

A hazai válogató szervezését 2012-ben ismét felvállaló HTTP Alapítvány ezúttal is várja a versengést és kihívást kedvelő 3 fős csapatok jelentkezését az EuroSkills 2012 - Office ICT Team kategória nemzeti válogatóversenyére.