IOK 2021 – Informatikai Oktatási Konferencia

HTTP Alapítvány, együttműködésben a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karral, immár kilencedik alkalommal rendezi meg az informatika oktatással foglalkozó konferenciáját, melyre sok szeretettel várja az informatika tanárokat, az oktatási intézmények vezetőit és az informatika oktatás iránt elkötelezett szakembereket. Az idei rendezvény fő támogatója a Microsoft Magyarország Kft.

A jelenlegi helyzetre tekintettel a konferenciát online formában rendezzük meg. Ugyanakkor mindent megteszünk annak érdekében, hogy olyan színvonalas tartalmat, konferenciakörnyezetet és vizuális élményt nyújtsunk, ami megközelíti - és bizonyos szempontból túl is szárnyalja – a személyes részvétel mellett zajló konferenciákhoz fűződő elvárásokat.

Megjelent az IT Essentials 7 magyar nyelven

Örömmel tudatjuk a Cisco Hálózati Akadémiai közösséggel, hogy 2021. január 21-én megjelent a magyar nyelvű IT Essentials tananyag, az IT Essentials 7. A tananyag fordítását a HTTP Alapítvány támogatásával az akadémiai közösség lelkes oktatói csapata végezte. A tananyag törzsszövege, a fontosabb információkat tartalmazó képek, valamint a vizsgák kerültek lefordításara, a laborgyakorlatok és a Packet Tracer feladatok a korábbi verzióhoz hasonlóan angol nyelven elérhetők.

infoTanárium foglalkozás - 2021. január 28.

Az idei év első infoTanárium foglalkozását január 28-án tartjuk, melyen az aktuális hírek után Markovich László jelentkezik a Cisco Hálózati Akadémia kurzusaival és tananyagaival kapcsolatos legfrissebb információkkal.

Ezt követően Szijjártó Lászlótól tudjuk meg, hogy a Szakképzés 4.0 új programtantervei milyen újdonságokat tartalmaznak a hálózatok témakörében, majd Sisák Zoltán a Szoftverfejlesztő- és tesztelő szakma webtechnológiákra épülő tantárgyait tekinti át. Végül, de nem utolsó sorban Virga Krisztina osztja meg velünk az ITMP Klub tavaszra tervezett képzéseit.

Angol nyelvű, ingyenes CCNA1 kurzus januárban

A Cisco Hálózati Akadémia nemzetközi csapata a jelenlegi vírushelyzetre való tekinttel ingyenes, online zajló, CCNAv7 - Introduction to Computer Networks oktatói kurzust hirdet. A tanfolyam nyelve angol, a HTTP Alapítvány a magyarországi résztvevőknek három alkalommal magyar nyelvű konzultációs lehetőséget kínál. A képzést sikeresen elvégzők a Cisco Hálózati Akadémia minősített oktatóivá válnak.

Az Introduction to Computer Networks a három szemeszteres CCNAv7 tananyag első szemesztere. Ez az elektronikus tananyag kiválóan használható a technikumok hálózati témaköreinek oktatásában és várhatóan jövő szeptembertől már magyarul is elérhető lesz.

infoTanárium foglalkozás - 2020. december 10.

December 10-én tartjuk az idei év utolsó infoTanárium foglalkozását, melyen az aktuális hírek mellett Markovich Lászlótól tudunk meg néhány praktikus információt a Cisco Hálózati Akadémia kurzusainak használatával kapcsolatban. Ezenkívül újból kiemelt témakörként jelenik meg a hamarosan közelgő Informatika és távközlés ágazat ágazati alapvizsgájával kapcsolatban felmerült kérdések megválaszolása és a felkészülés támogatása. Az "Ágazati alapvizsga kisokos" rovatban Reményi Zoltán foglalja össze a legfontosabb információkat az alapvizsga szervezésével kapcsolatban, Sisák Zoltán pedig a legutóbbi infoTanáriumon bemutatott elméleti vizsga után a gyakorlati vizsgarészhez nyújt segítséget.

infoTanárium foglalkozás - 2020. november 19.

Örömmel értesítünk titeket, hogy november 19-én folytatjuk infoTanárium sorozatunkat. Az aktuális hírek mellett egy rövid ismertetőt tartunk infoTanárium sorozatunkról, de legfőképpen az új programtanterv és a sokakat már februárban érintő ágazati alapvizsga lesz a fő téma. Sisák Zoltán áttekintést ad a programtantervről, Hafiek Andrea az ágazati alapvizsga fontos és általatok feltett kérdéseit válaszolja meg, majd Reményi Zoltán egy minta ágazati alapvizsgát mutat be. Végül, de nem utolsó sorban megosztjuk veletek, milyen további ITMP Klub terveink vannak az elkövetkező hónapokra.

Oldalak

Képzések és tanfolyamok

Melyik Cisco Hálózati Akadémiai képzés az Önnek legmegfelelőbb?
Képzések részletei »

Eseménynaptár

A Cisco Hálózati Akadémia eseményei és rendezvényei
Tovább a naptárhoz »