Oktatási intézmények akadémiák
A szakképző, felnőttképző és felsőoktatási intézmények többsége arra törekszik, hogy diákjaik és hallgatóik számára nyújtott képzések magas színvonalúak és naprakészek legyenek. Az informatika területén nem könnyű olyan tankönyvekhez tananyagokhoz vagy oktatási környezethez hozzájutni, ami lépést tudna tartani ezzel a roppant gyorsan, gyakorlatilag napról-napra változó területtel. A világon több tízezer intézmény találta meg a Cisco Hálózati Akadémia képzéseiben azt a lehetőséget, amivel a fenti célokat el tudja érni.
Az intézményeknek és vezetőiknek szóló oldalakon segítséget szeretnénk nyújtani ahhoz, hogy minél több középiskolában és egyetemen váljanak elérhetővé a Cisco Hálózati Akadémia korszerű digitális tananyagai és oktatási metódusai.
Kérjük, tanulmányozzák át tüzetesen az akadémiai program által kínált lehetőségeket, és a belépési feltételeket. Felmerülő kérdéseiket feltehetik az Akadémiai ügyfélközponton keresztül, és ugyanitt kezdeményezhetik az intézmény akadémiai programhoz történő csatlakozását is.
A fentieken túl ezen a lapon olvashatók a portál intézményeknek és akadémiáknak szóló hírei.
Az intézmények, akadémiák hírrovata
Indul a EuroSkills 2012 hazai válogatója

Az EuroSkills (www.euroskills.org) Európa legnagyobb szakmai versenye. A kétévenként megrendezett megmérettetésen kontinensünk legjobb fiatal szakemberei vetélkednek negyvennél is több szakmai területen. A soron következő EuroSkills 2012 a belgiumi Spa-Francorchamps-ban lesz, október 4-6. között, több mint 30 ország közel 500 versenyzőjével (www.euroskills2012.info).
A hazai válogató szervezését 2012-ben ismét felvállaló HTTP Alapítvány ezúttal is várja a versengést és kihívást kedvelő 3 fős csapatok jelentkezését az EuroSkills 2012 - Office ICT Team kategória nemzeti válogatóversenyére.
Kibővített Cisco Networking Academy Maintenance szolgáltatás
A Cisco Hálózati Akadémia decemberben jelentette be, hogy újabb, előnyös lehetőséget integráltak a már korábban is elérhető Cisco Networking Academy Maintenance szolgáltatásba.
A bejelentés lényege, hogy a korábbi ISR G1 (Cisco Integrated Services Routers Generation 1) forgalomirányítókhoz hasonlóan az ISR G2 (1900-as, 2900-as sorozatú) forgalomirányítókhoz is további költségek nélkül elérhetők azok a továbbfejlesztett szolgáltatásokat tartalmazó IOS verziók (Security technology package - SECK9), amelyek szükségesek a CCNP és a CCNA Security oktatásához.
IT Essentials oktatói képzés
Az Academy Evolution átalakulási folyamat eredményeként az eddig csak CCNA akadémiaként működő intézmények további havidíj fizetési kötelezettség nélkül válhatnak jogosulttá az IT Essentials tananyag oktatására, amennyiben oktatóik kiképzéséről gondoskodnak.
A HTTP Alapítvány budapesti helyszínnel IT Essentials oktatói képzést hirdet. A tanfolyam IT Essentials oktatói minősítést nyújt, de egyúttal 60 pontot érő pedagógus továbbképzési programakkreditációval (PAT) is rendelkezik, így olyan (nem feltétlenül informatika szakos) kollégáknak is ajánlható, akik egyébként nem szándékoznak akadémiai oktatóként tevékenykedni.
Academy Evolution: legyen Ön is egy Oktatóképző Központ minősített oktatója!
A Cisco Hálózati Akadémia nemzetközi rendszere komoly átalakulás előtt áll. Az oktatók képzését ma még a regionális akadémiák végzik, de ezt a szerepet a jövő év közepétől átveszik az újonnan alakuló akadémiai Oktatóképző Központok (Instructor Training Center, ITC).
A változás a minőség jegyében zajlik, hiszen az ITC-k oktatóinak egy nagyon komoly minősítő eljáráson kell átesniük, ahol számot kell adniuk szakmai tudásukról és pedagógiai felkészültségükről egyaránt.
Magyar nyelvű marketing kiadványok a Cisco Akadémiák számára
A HTTP Alapítvány támogatásával két magyar nyelvű kiadvánnyal gazdagodott a hazai akadémiai közösség. Annak az igénynek szerettünk volna eleget tenni, hogy a magyar Cisco Akadémiák számára is legyenek marketing kiadványok, amelyek alkalmasak önmaguk, illetve az akadémiai program népszerűsítésére.
Megnyílt Magyarország első IPv6 laborja
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen megnyílt az első olyan hazai labor, amelyet az új generációs internet protokoll, azaz az IPv6 oktatására hoztak létre.
Az egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának Híradástechnikai Tanszékén működő oktatólabor tagja az IPv6-tal foglalkozó képzési és kutatási intézmények nemzetközi hálózatának. Az új létesítmény világszerte mintegy húsz hasonló központtal működik együtt.
Magyar nyelvű marketing kiadványok a Cisco Akadémiák számára
A HTTP Alapítvány támogatásával két magyar nyelvű kiadvánnyal gazdagodott a hazai akadémiai közösség. Annak az igénynek szerettünk volna eleget tenni, hogy a magyar Cisco Akadémiák számára is legyenek marketing kiadványok, amelyek alkalmasak önmaguk, illetve az akadémiai program népszerűsítésére. Az akadémiák mindkét kiadványt használhatják beiskolázási és akadémiai rendezvényeikhez egyeránt.
Debreceni Cisco Akadémiából a világ legjobbjai közé - Indul a WorldSkills 2011 Londonban
Mint arról hírlevelünkben is többször beszámoltunk, a hazai válogatóversenyen a debreceni Szabó Gábor érdemelte ki, hogy a WorldSkills londoni döntőjén a magyar színeket képviselve a világ legjobbjaival megmérkőzhessen.
A korábbi gyakorlatnak megfelelően igyekszünk folyamatosan tudósítani a verseny előkészületeiről, a versenynapok eseményeiről és természetesen az eredményekről. A http://ws2011hu.blogspot.com címen napi rendszerességgel küldjük majd a naplóbejegyzéseket!
Érdemes lesz bennünket követni!
Változások a Cisco Networking Academy Maintenance szolgáltatásban
A közelmúltban jelentették be az új akadémiai laborösszeállításokat, amik már a Cisco routerek legújabb generációját, az Az ISR G2 (Integrated Services Routers Generation 2) családba tartozó eszközöket tartalmazzák. Ez a változás hatással van a Cisco Networking Academy Maintenance szolgáltatásra is.
A Cisco Networking Academy Maintenance szolgáltatás akadémiai oktatók számára teszi elérhetővé a Cisco támogatási és letöltési webhelyének lehetőségeit anélkül, hogy az intézménynek drága szolgáltatási csomagokat kellene vásárolnia. A szolgáltatás egyik legnagyobb előnye, hogy legálisan letölthetővé válnak a laboreszközökhöz szükséges legújabb IOS-ek. Amennyiben eddig még nem vette igénybe a szolgáltatást, javasoljuk, hogy minél előbb regisztráljon!
Megszülettek az első IT Essentials+ oklevelek
Az előző évi pilotképzés tapasztalataira alapozva a nagykanizsai Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola a 2010/2011 tanévben már „éles” IT Essentials+ kurzust indított, mely során a résztvevő diákok a szokásos IT Essentials oklevél mellé az ECDL 2. és 7. modul alól vizsgamentességet biztosító IT Essentials+ oklevelet is kaptak. Azon diákok, akik vállaták az ECDL Start bizonyítványhoz hiányzó két modulvizsga letételét is, a tanév végére ECDL bizonyítványt is szerezhettek.

















