ASC konferencia Magyarországon

Október közepén az akadémiai közösség további munkája szempontjából fontos, hagyományteremtő esemény zajlott Budapesten. 21 országból közel hetvenen vettek részt a régióban működő Akadémiai Szolgáltató Központok (Academy Support Center, ASC) vezetői számára szervezett eseményen. A rendezvényen részt vett a Cisco Hálózati Akadémia több európai és amerikai vezetője is. A konferencia nyitóelőadását Audrey McLaughlin, az amerikai központban dolgozó Partner Advocacy csapat egyik vezetője tartotta.

A kétnapos rendezvényen, aminek a szervezésében - Béni Gabriellla területi akadémiai programvezetővel közösen, házigazda ASC-ként - a HTTP Alapítvány is aktívan részt vett, több olyan téma került szóba, ami a képzések, és a képzési felület átalakításával kapcsolatosan közérdeklődésre számíthat.


Szóba került a NetSpace rendszer, amiről többek között azt is megtudhatták a jelenlevők, hogy a felület működésének gyorsítása az egyik elsődleges prioritású feladata a fejlesztőknek. Ennek pozitív eredményeit már a konferencia óta eltelt két hét alatt is érzékelhettük.

Az oktatás szempontjából fontos másik hír a tananyagok megújulása. Első lépésként az IT Essentials tananyag új változata lesz várhatóan januártól elérhető, először angol nyelven. A HTTP Alapítvány elkezdte a tananyag lokalizációjával kapcsolatos egyeztetéseket.

Képzések és tanfolyamok

Melyik Cisco Hálózati Akadémiai képzés az Önnek legmegfelelőbb?
Képzések részletei »

Eseménynaptár

A Cisco Hálózati Akadémia eseményei és rendezvényei
Tovább a naptárhoz »