infoTanárium foglalkozás - 2021. december 9.

December 9-én, csütörtökön tartottuk az idei év utolsó infoTanárium foglalkozását, melyen sok érdekességgel jelentkeztünk.

Markovich László folytatta az új Packet Tracer 8.0.1 fizaikai topológiájának bemutatását, Szijártó László és Jámbor Zoltán bemutatta és tesztelte az elkészült Hálózattervezési és kivitelezési vizsgaremeket, és végül, de nem utolsó sorban Pálmai Lászlótól további érdekességeket hallhattunk GIT témában.

Mindezeken túl megosztottuk veletek a NetAcad és az ITMP Klub legfrissebb híreit, és Sisák Zoltán kicsit más formában jelentkezett a szakmai záróvizsgával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal.

VIII. IT Essentials országos szakmai tanulmányi verseny eredmények

A Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum a Deutsche Telekom IT Solutions szponzorálásával rendezte meg a Cisco IT Essentials tananyagára épülő nyolcadik országos szakmai versenyt a Budapesti Műszaki SZC Puskás Tivadar Távközlési és Informatikai Technikumában.

A verseny szervezésének az volt a célja, hogy az IT Essentials tananyag oktatását végző szakképző intézmények diákjai összemérhessék tudásukat. A verseny szeretné felhívni a figyelmet az IT Essentials tananyag fontosságára az informatikai szakképzésben, és létjogosultságára a gyors ütemben fejlődő informatikai világban.

infoTanárium foglalkozás - 2021. november 11.

November 11-én, csütörtökön tartottuk soron következő infoTanárium foglalkozásunkat, melyen folytattuk elindított sorozatainkat.

Markovich Lászlótól tudhattunk meg még többet az új CCNAv7 tananyagról, Szijártó László újabb kulisszatitkokat árult el a Hálózattervezési és kivitelezési vizsgaremek készítéssel kapcsolatban, és végül, de nem utolsó sorban Pálmai Lászlótól további érdekességeket hallhattunk GIT témában.

Mindezeken túl megosztottuk veletek a NetAcad ás az ITMP Klub legfrissebb híreit, és Reményi Zoltán foglalta össze az ágazati alapvizsgával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

infoTanárium foglalkozás - 2021. október 14.

Október 14-én, csütörtökön lezajlott az új tanév első infoTanárium foglalkozása. 

Szó volt az informatikai (szakmajegyzékes) szakmák záróvizsgájáról, az Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus szakma Hálózattervezési és kivitelezési vizsgaremekének elkészítéséről és az új CCNAv7 tananyag első szemeszteréről.

Mindezeken túl egy kedvcsináló előadással is jelentkeztünk GIT témában, valamint egy kerekasztal beszélgetés keretében mutattuk be az EuroSkills versenyen hatalmas sikert elért magyar informatikus csapatot.

BME-Pannon-HTE NetSkills Challenge 2021

Idén nyolcadik alalommal rendezik meg a BME-Pannon-HTE NetSkills Challenge versenyt.

A verseny egyéni, 2 fordulós, magyar nyelvű, és nyitott minden magyarországi felsőoktatási intézményben tanulmányait folytató hallgató számára előzetes regisztráció után. A versenyfeladatok témája és nehézségi szintje alapvetően a Cisco CCNA, Network Security képzéseket, valamint az IPv6 témakörét öleli fel, de magasabb szintű tudást és gyakorlatot (CCNP) vagy más témakör (IoT) ismeretét igénylő részfeladatok is előfordulhatnak.

VIII. IT Essentials országos szakmai tanulmányi verseny

Idén nyolcadik alkalommal rendezi meg a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum a Deutsche Telekom IT Solutions szponzorálásával az IT Essentials tananyagra épülő országos szakmai versenyét.

A verseny célja, hogy a Cisco IT Essentials tananyag oktatását végző szakképző intézmények diákjai összemérhessék tudásukat, továbbá találkozzanak, és szakmai tapasztalatcserét folytathassanak az oktatók.

A versenyre azok a diákok jelentkezhetnek, akik magyarországi nappali rendszerű, informatikai szakképzést folytató szakképző intézmények 9–5/13. évfolyamos ágazati vagy technikumi képzésében, illetve 1/13–2/14. évfolyamos szakképzésében folytatják tanulmányaikat, és iskolájuk regisztrált CA és/vagy ITE Akadémia.

Oldalak

Képzések és tanfolyamok

Melyik Cisco Hálózati Akadémiai képzés az Önnek legmegfelelőbb?
Képzések részletei »

Eseménynaptár

A Cisco Hálózati Akadémia eseményei és rendezvényei
Tovább a naptárhoz »