Kiválósági érdemérmet szerzett Csőke János a WorldSkills 2013 szakmai világversenyen

A januári hazai selejtezőn közel 300 indulóból a debreceni Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskolában végzett, jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetemen tanuló Csőke János érdemelte ki, hogy indulhasson a WorldSkills lipcsei döntőjében. János korábban már két társával együtt maga mögé utasítva a teljes európai mezőnyt, aranyérmet szerzett az EuroSkills 2012  versenyen.

 
A júniusi lipcsei versenyt nagyon kemény és jól sikerült felkészülés előzte meg, így szakértőjével, Sisák Zoltánnal együtt, bizakodóan vágtak neki a nemzetközi döntőnek. A verseny első két napja remekül sikerült, de a harmadik napon elpártolt tőle a szerencse. Egy rajta kívül álló okból bekövetkezett technikai probléma miatt a munkája egy részét nem tudta értékelni a zsűri, ami az aznapi pontszámát és a végeredményt is komolyan befolyásolta. A fentiek ellenére János a 29 induló között az előkelőnek számító 13. helyezést érte el, teljesítményével pedig kiérdemelte a kiválósági érdemérmet.
 
Jánossal a Cisco Magyarország Facebook oldalának szerkesztői készítettek interjút, amit az alábbiakban adunk mi is közre:
 
Mennyi ideig készültél a versenyre, és hány napig tartottak a küzdelmek?
 
A Skills versenyekre, az ilyen jellegű megmérettetésekre már évek óta készülök. Először a EuroSkills-en való minél jobb szereplés volt a célom, majd a 2012-es csapatgyőzelmünk után, az akkori felkészülésünk során már megismert utat kellett követnem és tovább folyatatni a gyakorlást. Céltudatosan a WorldSkills nemzetközi döntőjére, a januári nemzeti válogatóverseny megnyerése után, tehát a január-július időszakban kezdtem el készülni a HTTP Alapítvány segítségével.
A lipcsei versenyen négy napon keresztül kellett helytállnunk szakmai feladatok megoldásában.
 
Hogyan kell egy ilyen versenyre készülni, milyen feladatokat kell megoldani?
 
Nehéz a felkészüléshez jó receptet találni. Mi elsősorban a minél szélesebb körű szakmai tudás elsajátításán dolgoztunk. Ennek kapcsán az ország legjobb szakembereivel és tanáraival sikerült együtt dolgoznom, tanulnom tőlük, akik nem csak a szakmai felkészülésem tették eredményesebbé, hanem inspiráltak is. Elsősorban életszerű szakmai feladatok és problémák minél gyorsabb, hatékonyabb és jobb megoldásával készültem a versenyre.
 
A lipcsei WorldSkills döntő négy napja alatt négy különböző szakmai területen kellett feladatokat megoldanunk, a cél viszont minden esetben valamilyen nagyvállalati informatikai hálózati rendszer felépítése, illetve a felhasználók számára hálózati szolgáltatások biztosítása volt, a megfelelő biztonsági szempontokat is figyelembe véve. Az egyik nap nyílt forráskódú Linux alapú operációs rendszerek és szoftverek segítségével kellett szolgáltatásokat megvalósítanunk, a következő napon Microsoft Windows specifikus nagyvállalati megoldásokat kellett alkalmaznunk, ugyancsak másik napon Cisco hálózati eszközök segítségével kellett egy teljes körű nagyvállalati hálózatot felépítenünk, míg a verseny egy napján az eddig említett technológiákat ötvözve, elsősorban a biztonságtechnikai megoldásokra koncentráló komplex feladatokat kellett megoldanunk. Illetve minden nap egy a Cisco által összeállított szimulációs (Packet Tracert) feladatban is bizonyítanunk kellett tudásunkat.
 
Mi volt a legmeglepőbb, vagy legszebb élményed a versenyen?
 
A legszebb élményem az volt, hogy részese lehettem ennek a versenynek. Nagyon sok szép élményt éltem át a WorldSkills-en, melyből nem tudnék egyet sem konkréten kiemelni. Viszont rengeteg emberrel ismerkedtem meg, akiket másképp valószínűleg nem lett volna módom megismerni, valamint nagyon sok piacképes szakmai tudásra és tapasztalatra tettem szert. Maga a verseny, a WorldSkills rendezvény pedig egy olyan életre szóló élmény volt, ami semmivel sem pótolható. Nagy hatással volt az életemre és a szakmai jövőmre is.
 
Hogyan tovább? 
 
Számomra versenyzőként korom és az elért eredményeim miatt véget értek a Skills versenyek. Ennek ellenére nem szeretnék teljes mértékben visszavonulni. Az elmúlt évek során szerzett tapasztalataimmal és a megszerzett szakmai tudással szeretném segíteni a következő generáció versenyzőit abban, hogy az enyémhez hasonló és még jobb eredményeket érhessenek el az ezt követő nemzetközi IT versenyeken.
 
E mellet jövőbeni céljaim közé tartozik, hogy minél eredményesebben fejezhessem be az egyetemi tanulmányaimat és természetesen szakmailag is fejlődni tudjak, mely során minél több nemzetközi szakmai minősítő vizsga letételét tervezem. Sőt, amennyiben lehetőségem nyílik rá akár instruktorként is szívesen részt vennék a Cisco Akadémiai Programban.
 

Képzések és tanfolyamok

Melyik Cisco Hálózati Akadémiai képzés az Önnek legmegfelelőbb?
Képzések részletei »

Eseménynaptár

A Cisco Hálózati Akadémia eseményei és rendezvényei
Tovább a naptárhoz »